HTML

Vilidzsi hírmondó

Egy átlagos falu ingyenes újságja - online.

Utolsó kommentek

  • PuZsu61: Mit olyan nehéz megérteni azon, hogy a garantált létminimumszintű alapjövedelmek rendszere nem te... (2014.01.17. 14:16) Az osztály bukása
  • térfél: Szerintem pedig: 1. Nem lehet a szegényeket sikeressé tenni azzal, hogy a gazdagabbakat kifosztod.... (2013.05.28. 16:26) Az osztály bukása
  • Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: @Skodakék Fábia: Stimmt. A kommunizmusban nem a nyugdíjat, hanem az összes javakat vették el attól... (2012.10.25. 08:29) Falusi krónikák: A magyar beteg
  • Skodakék Fábia: Szegény Ede tévedett. Azt hitte kommunizmus van. A kommunizmusban viszont volt nyugdíja annak aki ... (2011.12.20. 16:39) Falusi krónikák: A magyar beteg
  • Mr. Waszabi: @Kőmíves Kelemen: hát, ez a rideg valóság. De csak az egyik arca. Én onnan nézem, hogy aki alkotni... (2011.12.18. 11:31) Falusi krónikák: A magyar beteg
  • Utolsó 20

falusi hírek online

2010.12.20. 21:16 KömKel

Falusi krónikák: Színvakon a világ

Címkék: fikció krónika festős pista

  Festős Pista már születésekor sem látott színeket. Kibújt az anyaméhből, és belecsöppent egy szürke árnyalatú világba. Mondjuk szerencséje volt, mert lányt vártak a szülei, így a rózsaszín rugdalózó nem okozott nála nemi identitászavart.

Szülei egyszerű parasztemberek voltak, apja rengetegszer tángálta el, mert leszedte az éretlen - még zöld - almát is a kertben. A sokadik pofon után rájött arra, hogy csak a kukacos almát szabad megenni, az már "piros". 

Miután megtanult olvasni, minden ruhájába belevarrta a cimkébe a szinét, így egyre kevesebbszer jelent meg papagájnak öltözve az iskolában. Az általános iskola elvégzése után apja mellett dolgozott, amíg ő élt. Hogy az öreg hogyan halt meg, azt máig rejtély övezi, de Pista néha izzadtan riad fel álmából, apját hallva:

"- Kapcsold ki azt a kibaszott fűrészgépet, mert beakadt a kabátom! A pirosat nyomd!!!"

A családfenntartó halála után mint legidősebb fiúra, rá hárult a testvérek felnevelésének minden terhe, ezért hát minden munkát elvállalt. Egy ideig még mezőőr is volt, ám a téesznek elege lett abból, hogy a terményt egy szürke hajú, sötétszürke pólós, fekete nadrágos férfi lopkodta, akinek világosszürke szemei voltak.


 

Egyszer aztán a falu szélén lakó Mariska néni eltávozott az örök vadászmezőkre az élők népes táborából, egyetlen örököse pedig a városban élő Jutka nevű unokája lett. Mivel Jutkának esze ágában se volt falura költözni, el akarta adni az örökséget, minél hamarabb. Nagyanyja félfüllel végighallgatott pletykái révén ismerte Pistát, akit fel is fogadott a ház rendbetételére. Hamar kilomtalanitották az épületet, csupán a régi faragott bútorokat hagyva benne. A megkopasztott falakon szürke szegéllyel viritottak a levett képek nyomai, a kihúzott szögektől néhol tenyérnyi felületen szakadt ki a vakolat. Nem volt mit tenni, ki kellett festeni...

Pista felajánlotta ebben is szolgálatait, azzal a kikötéssel, hogy a színeket a háziasszony választja ki. Ő el is ment a boltba, hozott szinezőpasztából többfélét. Pista bekeverte addig az oltott meszet, külön vödrökbe adagolva, gondosan felcimkézve őket. (konyha, szoba, kamra, henger) 

A közösen bekevert festékkel aztán nekilátott a meszelésnek, néha-néha oldalra pislantva, hátha látja azokat a ringatozó kebleket. Mivel akkoriban még nem ivott (annyit), és cigizni is csak módjával, meg hát szeretett volna bevágódni a szépasszonynál (nem úúúúgy! najó, de...) két nap alatt végzett. Elégedetten tekintett végig a művén, bár a falusi szemének kicsit modernnek hatottak a különböző szinű helyiségek, mindegyik különböző mintájú és színű hengerezéssel, sőt más színű vonalazással. Amire méltán volt büszke, végig nyilegyenesen sikerült vonalaznia, ami már-már mestermunkának számitott.

A konyhában aztán elégedetten nézték a hengerelt szőlőfürtöket, a fizetség mellé még csókot is kapott a borostás arcára Jutkától. Meg is fogadta, hogy a leborotvált szőröket elteszi emlékbe... Szomorúan gondolt arra, hogy falusi szegény igavonóként esélye sincs egy ilyen városi lánynál.

A falu széli takaros házikóra kikerült hát az eladó tábla, jöttek is megnézni szép számmal, főleg a kedvező ára miatt. A házigazda legnagyobb megdöbbenésére a látogatók zöme a festő kiléte felől érdeklődött, miután kinézelődte magát. Ő persze mindenkinek megadta jó szívvel Pista elérhetőségét, de nem tudta mire vélni a dolgot. Hamar elröppent a nyár, a házikó azonban még mindig eladatlan maradt, Jutkának pedig vissza kellett térnie a városba, várta az iskola, ahol tanitott. A szomszédnál hagyta a kulcsokat, hogy az esetleges érdeklődőket vezesse körbe, levelezési címét is meghagyta, hogy értesíteni lehessen. Hazafelé menet benézett a kocsmába (abban az időben csak egy volt a faluban), elbúcsúzni Pistától, de a cimborák már hetek óta alig látták, állítólag sok munkája van.

- Annyi nő keresi mostanában, hogy szerintem nem csak a munkája sok! - röhögött fel a pult szélénél az egyik svájcisapkás férfi.

Valahogy ez egy kicsit szíven ütötte, maga sem értette miért. Csendben szállt fel a buszra, a falu szélén integetett az üresen hagyott házikónak.

- Jövőre jövök! - suttogta az ablaküvegnek.

Elröppent az egy év, ám a házra nem érkezett komolyabb vevő. Az érdeklődők továbbra is a festő személye felől tudakozódtak csak.

Hogy vele mi történt közben?

Fogyott 15 kg-ot, a lábához szinte hozzánőtt a ketteslétra, szájából mindig füst gomolygott, és alig járt a cimborákhoz a kocsmába. Egyszóval dolgozott, látástól vakulásig. Nem értette a hirtelen jött népszerűséget, de élvezte. Mivel a megkeresett pénzt elkölteni sem volt ideje, a párnahuzat szépen gömbölyödött otthon. Lassacskán ráragadt a Festős Pista név, ha kérdezték mivel foglalkozik, magától értetődő természetességgel vágta rá: szobafestő.

Mégis kapát-kaszát ecsetet-hengert eldobott, mikor hallotta, hogy Jutka ismét a faluba költözött a nyárra. Megborotválkozott, felvette legszebb világosszürke ingét, a hozzávaló sötét zakóval, és betoppant a faluszéli házikóba. Épp jókor érkezett, a háziasszony egy csapat férfi között hebegett-habogott. Mit kiderült a Megyei Hírlaptól jöttek, hogy cikket írjanak az időközben híressé vált Színes-házról, amely bátran megy szembe a falusi épületek egyhangúságával, színtelenségével.

Pista láttán Jutka fellélegzett, és bemutatta a művész urat az újságíróknak, akik egyből elkezdték faggatni a művészetéről, esetleges kapcsolatáról Vasarelyvel. Ám ő csak annyit tudott kinyögni, hogy ő szobafestő, a szineket a megrendelő biztositja, és a falusi kocsmában lehet a megrendeléseket leadni. Jutka kirángatta a karmaik közül a szerencsétlen flótást és félrevonta.

- Pista, engem már ezek kikészitenek, könyörgöm segitsen! Mindenáron azt akarják tudni, hogy honnan jött az ötlet a szinek kombinálására... tudja én mit látok, ha oda nézek? - mutatott a konyhafalra - világosszürke falon sötétszürke szőlőfürtök, fekete csíkkal a tetején. Színvak vagyok, azt se tudom miket kevertünk össze annak idején!

A szobafestők gyöngye harsogó nevetésben tört ki, még a könnyei is potyogtak. A szikrázó szemű menyecske láttán aztán megpróbált megkomolyodni.

- Én is az vagyok! Színvak...

Jutkában is elpattant valami, kétrét görnyedve nevettek, törölgették könnyeiket. Az újságirók nem tudták mire vélni a dolgot, ám a fotós feltalálta magát, és a kacagó párról elkészítette élete fotóját, háttérben a konyhával. Természetesen fekete-fehérben.

Az újságcikk nyomán pillanatok alatt elkelt a házikó, magasan a remélt ár felett. Jutka ismét nem tudta elérni Pistát, a megrendelések ellepték, egy perc nyugta sem volt. A tavalyinál sokkal szomorúbban ült fel a buszra, már integetni sem volt kedve a falu szélén.

Nemsokára azonban hatalmasat fékezett a busz, a sofőr káromkodva nyomta a dudát, mindhiába. Az út kellős közepén keresztbe ott állt egy Simson letámasztva, előtte pedig ketteslétrán állt Pista, kezében egy szál rózsával. A busz utasai ámulva látták, ahogy létrástól - mint egy cirkuszi gólyalábas artista - elballag a busz mellett, és megáll Jutka ablaka mellett. Szájába vette a rózsát, majd a vékony ecsettel a következőt írta az ablakra:

 

 

 

Néma csend támadt a buszon, mindenki próbálta kibetűzni a két szót. Jutka felpattant, lerohant a buszról, és hercege karjaiba vetette magát. A sárga vörös rózsát felkapta a szél, messzire fújta a gabonamezőre. De az nem számitott már egyiküknek sem...

Azóta eltelt 35 év, felneveltek két gyereket, akik nem fekete-fehérben látják a világot, és még mindig szeretik egymást.

Ilyenkor karácsonykor feldiszitik a karácsonyfát, a hazatérő gyerekek nagy derültségére mindenféle színű szaloncukorral és dísszel. A fekete-fehér tévén (minek szines?) megnézik az aktuális Bud Spencer filmet és boldogok... Főleg Pista, aki a kissé meghízott felesége ringó tőgyei helyett inkább már a karácsonyfa alatt lévő kétliteres Koccintóssal szemezik.

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://faluujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr422528838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hang Ember 2011.01.17. 13:28:32

Kelemen! Ez klafa lett, de télleg! Van benne csavar, poén és aranyos befejezés. Ilyeneket írjatok még, sokat!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.01.17. 13:32:36

@Hang Ember:
Köszi, igyekszem. (a királyi többest majd skizofrénia esetén használom :))